Sourcing Hungary kft.
Sourcing Hungary kft. webhelyen lett közzétéve (https://www.sourcing.hu)

Címlap > Csak heten nem akartak újabb rezsicsökkentést

Csak heten nem akartak újabb rezsicsökkentést

2014. február 7., péntek

Elfogadta az Országgyűlés csütörtökön a harmadik rezsicsökkentésről szóló törvényt, amely szerint az idén három lépésben lesz olcsóbb a rezsi: a gáz ára április 1-jétől 6,5 százalékkal, az áramé szeptembertől 5,7 százalékkal, a távhő ára pedig októbertől 3,3 százalékkal csökken.

Az MTI beszámolója szerint a fideszes Rogán Antal és Németh Szilárd javaslatát 298 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett hagyták jóvá a képviselők. A törvénymódosítás kitér a pénzügyi rezsicsökkentésre is, jogszabályba foglalták ugyanis, hogy minimum 500 millió forintos bírsággal sújthatja a Magyar Nemzeti Bank az ingyenes készpénzfelvétel szabályait megszegő pénzintézeteket.

Ugyancsak a havi kétszeri, összesen 150 ezer forintig terjedő díjmentes pénzfelvételhez kapcsolódik az az új szabály, hogy a magyarországi bankautomatákból való készpénzfelvétel felső limitje nem lehet kevesebb napi 150 ezer, tranzakciónként pedig 75 ezer forintnál.

  • Facebook
  • Jogi nyilatkozat
  • Oldaltérkép
  • © Copyright 2025, Sourcing Hungary Kft.
  • RSS
  • Készítette:festhor.com

Forrás webcím: https://www.sourcing.hu/aktualis/csak_heten_nem_akartak_ujabb_rezsicsokkentest