Sourcing Hungary kft.
Sourcing Hungary kft. webhelyen lett közzétéve (https://www.sourcing.hu)

Címlap > Még erősebb lesz az áramtőzsde

Még erősebb lesz az áramtőzsde

2016. június 17., péntek

A magyar áramtőzsde ütemesen fejlődik, de minden évben pénzt kénytelen tolni leánycégébe, a gáztőzsdébe. Ám már látszik a fény az alag­út végén.

Tovább bővíti tevékenységét a magyarországi áramtőzsde, és végre erőre kaphat a gáztőzsde is. Utóbbin továbbra is napok, néha hetek is eltelnek kereskedés nélkül. A HUPX Zrt. áramtőzsdéjén márciustól a másnapi és a határidős termékeken túl már napon belüli órás és negyedórás termékekkel is lehet kereskedni. A nagyobb kínálatnak köszönhetően a taglétszám 27-tel nőtt a társaságtól kapott információ szerint, a piac likviditása pedig emelkedik. Június végétől a negyedórás termékeket már órás egységekben kezeli a HUPX, amitől még likvidebb lehet a piac.

A HUPX Zrt. tavaly decembertől négy éven át NEMO, azaz villamosenergia-piaci üzemeltető is a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivataltól (pályázaton) kapott kinevezés alapján. Egy NEMO felel például a térség áramtőzsdéinek másnapi, illetve napon belüli piacainak összekapcsolásáért. Az idén tehát a HUPX is ezen dolgozik, más uniós tagországokkal együtt. Egyik részfeladatuk a piacok áramlásalapú összekapcsolása. A magyar áramtőzsde korábban már közreműködött a cseh, a szlovák, a magyar és a román piac összekapcsolásán, a változás igen jót tett a másnapi kereskedésnek.

 A társaság tavaly 1,1 milliárd forintos nettó árbevételt ért el. A 156 milliós adózott eredményéből a tulajdonos MAVIR ZRt. 16 millió forintot vett ki. A HUPX leányvállalata, a CEEGEX viszont szerény, 41 millió forintos árbevétel mellett is 134 milliós mínuszt produkált, így anyacégének újból tőkét kellett emelnie benne. Talán utoljára, mert október 1-jétől, az új gázév kezdetétől a CEEGEX új tevékenységet indít. A gáztőzsde kínálja majd a gázrendszer kiegyensúlyozásához szükséges termékeket a piaci szereplőknek és a szállítási rendszerüzemeltetőnek, az uniós szabályozást követve.

A rendszer-egyensúlyozás jelenleg az FGSZ Földgázszállító Zrt. Magyar Gázkiegyenlítési Pont (MGT) nevű platformján történik. Az azon kereskedhető másnapi termékeken felül a CEEGEX októbertől napon belüli és következő órás termékekkel, valamint új, fizikai ponthoz kötött termékcsaládokkal is megjelenik. Mindezt az eddiginél hosszabb nyitvatartással teszi. A termékekre a kereskedők a szállítási rendszerüzemeltetőn túl már egymással is köthetnek üzletet.

Éves jelentése szerint a veszteséges CEEGEX azért feltételezi, hogy folytathatja vállalkozását, mert az a törvényi kötelezettsége, a tulajdonosa pedig eddig is biztosította az anyagi feltételeket. Üzleti tervében már az egyensúlyozó platform ősztől kezdődő üzemeltetésére is alapozott.

Az FGSZ kibírja

Az FGSZ a rendszer-egyensúlyozás őszi leadásával piacot veszít. „Az eredményünket ez nem befolyásolja, és lényegesen a napi gyakorlatunkat sem. Ez azonban függ az FGSZ és/vagy CEEGEX-platform, illetve a helyükbe lépő új platform működési rendjétől és a bevezetett szabvány termékektől. Azon dolgozunk, hogy a megoldás megfeleljen a vonatkozó uniós előírásnak, és ne okozzon semmilyen zavart az egyensúlyozásban” – válaszolt lapunknak az FGSZ.

Forrás: 
vg.hu [1]
  • Facebook
  • Jogi nyilatkozat
  • Oldaltérkép
  • © Copyright 2025, Sourcing Hungary Kft.
  • RSS
  • Készítette:festhor.com

Forrás webcím: https://www.sourcing.hu/aktualis/meg_erosebb_lesz_az_aramtozsde

Hivatkozások
[1] http://www.vg.hu/vallalatok/energia/meg-erosebb-lesz-az-aramtozsde-471326